Az egészséges személyiségfejlődés két fontos pillére a szülő és a gyerek közötti kötődés, illetve az elengedés. Tudjuk ezt, néha még értjük is, de a képet összerakni komoly kihívás, éppen ezért már ideje volt egy olyan könyvnek, amely fókuszba teszi az anyai elengedés kritikus fontosságát.
A 2021-ben megjelent Apakulcs az apa-gyerek kapcsolódás jelentőségét hangsúlyozta. Felmerült a kérdés, kiegészül-e a kép a másik oldal, az anyai kihívások belső bonyodalmának képviseletével, hiszen ritkán esik szó arról, hogy a legtöbb anyának nem a kapcsolódás, hanem inkább az elengedés jelent nehézséget.
Mindig fájdalmas olyan anyákkal beszélgetni, akik érzelmileg valóságos haláltusát vívnak, annyira aggódnak függetlenedő gyermekükért, akinek egyrészt szeretnének több szabadságot adni a döntéseihez, másrészt rettegnek attól, hogy az milyen következményekkel jár majd, s ezzel a rettegésükkel meg is bénítják őt. Talán még fájdalmasabb látni az összezsugorított, ötvenes éveikben járó felnőtteket, akikért anyjuk még mindig reszket, s lépten-nyomon tanácsot ad, vezet. Igen, mi, anyák, életünk árán is megvédenénk gyermekeinket a fájdalomtól, a szenvedéstől. Ugyanakkor ebben a túlféltésben hatalmas ellentmondás is rejlik. Hiszen míg esetleg megóvjuk őket az átmeneti szenvedéstől vagy nehézségtől, addig hosszú távon akár rombolhatjuk is a személyiségüket, lelküket – de a kettőnk közötti kapcsolatot is.
A szerzők erre a felelősségre hívják fel a figyelmet. Átgondoltan, lépésről lépésre, úgy, hogy az olvasó is érzi, hogy értik, látják, miről beszélnek.
Bár az anyák többsége tisztában van az elengedés fontosságával, sőt akarja is jól csinálni, mégis küzd ellene. Az anyai lét egyik legküzdelmesebb, bizonytalansággal teli, sőt gyakran fájdalmas mozzanatai az elengedés lépcsőfokai. Nekünk, anyáknak, valóban fáj még csak annak a gondolata is, hogy gyermekünk bármilyen szenvedést átéljen, amelyet megelőzhettünk volna. Küzdünk a kérdésekkel. Hogyan szeressem jól, hogy meg ne nyomorítsam? Hogyan neveljem önállóságra, hogy el ne veszítsem? Mennyi szabadságot adjak neki, hogy el ne kallódjon? Mennyi terhet és felelősséget tegyek rá, hogy bele ne roppanjon? Margit és Gergő könyve az anyai elengedés terhére és felelősségére mutat rá, hogy anyai szeretetünk ne megroppantó, hanem önállóságra felvértező lehessen.
Ugyanakkor ezek a kérdések nemcsak a gyermekeink egészséges fejlődésének szükségleteiről, hanem saját belső anyai küzdelmeinkről, félelmeinkről is szólnak. A könyv józan kedvességgel vezet rá arra, hogy nekünk, anyáknak is növekednünk és változnunk kell. Meg kell érnünk arra az elengedő szeretetre, melyben nem eltávolodunk, hanem felnőttként kapcsolódhatunk a gyermekeinkhez.
Az Anyakulcs különlegessége, hogy letisztult gondolati struktúrával vezet anyát és gyermeket egyaránt. A fejezetek kritikus gondolkodásra buzdítanak, és ellátnak egy sor, a belső önreflexióhoz szükséges kérdéssel, melyek mind a gyermek, mind az anya egészséges megküzdésében segítenek.
Jó, hogy végre szó esik az anyai elengedésről! Jó, hogy erről reménnyel írnak a szerzők, és egyértelművé teszik, hogy az egészséges elengedés folyamatában a gyermek a szemünk láttára válik felnőtté, mi pedig nem elveszítjük őt, hanem új kapcsolati egyensúlyban örülhetünk neki. És jó, nagyon jó, hogy a könyvben az anyák azt a reményt kapják, amely nemcsak a gyermek javáról szól, hanem saját, valóságos békességükről és örömükről is.
Margit és Gergő a szakmai alapvetéseken túl nagyobb, lelki perspektívába is helyezik üzenetüket, amikor rámutatnak Isten szeretetének önállóságra nevelő vonásaira. A könyv gondolatai elindítanak bennünket az egészséges kapcsolatok gyökeréhez, ahol Isten irántunk való szeretetét is megtaláljuk.
Ajánlom ezt a nagyon is hiánypótló könyvet minden anyának és nagymamának, mert soha nem szűnünk meg anyák lenni, és soha nincs késő változni, fejlődni és gyermekeinket érzelmi fészkeinkből kireptetni.
